Harminchárom csapat főzött és fürdött Gyomaendrődön

ligetfurdo küldte be időpontban

Különleges programot rendeztek a mögöttünk hagyott hétvégén a gyomaendrődi Liget fürdőben. A szombati, negyedik Főzzünk, együnk, fürödjünk elnevezésű rendezvényükre szép számmal érkeztek a csapatok.
Idén 33 kollektíva nevezett, így főzhetett pörköltet, halat, vadat és egyéb ínyencségeket a különleges környezetben. Toldi Balázs polgármester az esti koncert előtt egy helyi termékekből álló ajándékcsomaggal lepte meg és köszöntötte a város híres sportolóját, Tótka Sándor világbajnok kajakost, aki Rióból tért haza és látogatta meg szeretteit. Ez a hétvége is hozzájárult egyébként a Liget fürdő még jobb árbevételhez.
Gera Krisztián igazgató érdeklődésünkre elárulta, augusztus közepére bevételük megközelítette a tavalyi, teljes évi összeget. Nem is zárják be addig a kültéri medencéiket, amíg a meteorológusok ilyen remek időt prognosztizálnak. A vendégek – akik között egyre több a Romániából érkező – a programok mellett élvezik a vízi zumbát is, melyet egy fiatal, románul is beszélő új kolléga vezet.