Back to top

A Liget Fürdőbe költözött a gyógytorna szakrendelés

A gyomaendrődi Városi Egészségügyi Intézmény gyógytorna szakrendelése október 1-től új helyszínen, a Liget Fürdőben várja a pacienseket.

Mint a helyszínen megtudtuk, az elmúlt években a gyógytorna szakrendelést egy helyi vállalkozótól bérelt teremben tartották, racionalizálás miatt került az önkormányzati tulajdonú fürdőbe a szolgáltatás.

A szerdai sajtótájékoztatón Dr. Torma Éva elmondta, hogy rég nem látott összefogást tapasztalt az ügy érdekében. A helyi egészségügyi intézmény igazgató-főorvosa kitért arra is, hogy a kivitelezők nagyon rövid idő alatt készítették el a korábban műhelyként funkcionáló épületet.

Várfi András szerint arra törekednek, hogy minél jobban kihasználja a város a már meglévő erőforrásait. A polgármester egyúttal úgy véli, hogy mind az egészségügyi intézmény, mind a fürdő számára hasznosnak és eredményesnek fog bizonyulni az új kapcsolat.

Vass Ignác, a fürdő vezetője mutatta be a sajtó képviselőinek az új helyiséget, a 28 négyzetméteres szoba mellett mosdó és öltöző is kialakításra került. A pácienseket egy szarvasi szakember, Kugyela Mária segíti a gyógyulásban.

A Liget Fürdőbe költözött a gyógytorna szakrendelés