Erős hétvégét zártak a forróságban a fürdők

ligetfurdo küldte be időpontban

Beköszöntött hét végére az igazi nyár, és napokon át marad is a kánikula. A rekkenő hőségben többen víz mellett próbáltak felfrissülni, az elmúlt napokban többen keresték fel a strandokat. Sokan voltak Békéscsabán, Gyulán péntektől vasárnapig több mint 6 ezren voltak, Gyomaendrődön erős hétvégét zártak, Orosháza-Gyopárosfürdőn pedig négyszeresére nőtt a forgalom.

A békéscsabai strandot is sokan keresték fel elmúlt hétvégén, bár nem volt telt ház. A szombatnál valamivel forgalmasabb volt a vasárnap – mondta hétfőn Zsadon Endre, az Árpád fürdő igazgatója. Hozzátette, minden szolgáltatás elérhető, minden medence az érkezők rendelkezésére áll. Némileg módosítottak a nyitvatartási időn, ami azt jelenti, hogy pénteken és szombaton tovább, reggel 6-tól este 9-ig, a többi napon pedig a szokásos reggel 6-tól este 8-ig látogatható a fürdő.

Abban viszont nincs változás, hogy a hatályos jogszabályok alapján továbbra is kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a velük érkező 18 év alattiak strandolhatnak. Sikeresnek értékelte a közelmúltban folytatott kampányt, így a jövőben a békéscsabaiak és a környékbeliek, a belföldiek mellett több romániai és szlovákiai vendégre számítanak az Árpád fürdőben, több külföldi érdeklődik, hogy milyen feltételek teljesülése esetén strandolhatnak Békéscsabán.

– A gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping a júniusi hétvégéket figyelembe véve az eddigi öt év egyik legerősebb hétvégéjét zárta most látogatottság terén – mondta el kérdésünkre hétfőn Gera Krisztián ügyvezető igazgató. Beszámolója szerint mindez részben köszönhető a jó időnek, részben pedig az Erzsébet ligetben pénteken megtartott Szent Iván-éji tűzugrásnak, ahol fellépett többek között a Csík zenekar. Ugyanakkor sokan érkeztek a településre az elmúlt hétvégén horgászni is, ami szintén növelte a látogatottságot. Részletezte, vendégeik között voltak visszatérők, illetve sokan érkeztek most elsőként más településekről, például Nyíregyházáról és Békéscsabáról is hozzájuk.

Gera Krisztián végül elmondta, a kempingjük tele volt, illetve elmondható, hogy az elmúlt hétvége a családoké volt, hiszen a legtöbben családostul érkeztek. A legnagyobb kedvenc pedig a kisgyermekesek körében ezúttal is a Spray park, azaz a vizes játszótér volt.

Orosháza-Gyopárosfürdőn a hétvégi kánikula megsokszorozta a vendéglétszámot, a forgalmat annak ellenére, hogy a 18 éven felüliek csak védettségi igazolvánnyal látogathatják a létesítményt.

– Telt házunk volt. A vendéglétszám megnégyszereződött az elmúlt hetekhez képest – mondta a vezérigazgató, Benkő Ferenc. A fürdőben egy hatalmas képernyőn lehet követni a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit.

– Az óriáskivetítőn a vendégek a fürdő medencéinek zárása után is tudják nézni a meccseket. A büfék nyitva tartása igazodik majd az igényekhez – tette hozzá.