Olcsóbb lehet a Liget Fürdő

ligetfurdo küldte be időpontban

Május 1-jén a hagyományokhoz híven megnyílt a gyomaendrődi Liget Fürdő szabadtéri részlege is. A szezon kezdetére azonban vezetőváltás történt a fürdő élén, a lemondott Vodova János helyett Vass Ignác látja el az ügyvezetői teendőket. A vízügyi szakemberrel beszélgettünk a helyiek körében mindig nagy érdeklődést kiváltó létesítmény helyzetéről.

- Meddig szól a megbízatása?
- 2012. május 31-ig, vagyis az idei esztendő mérlegbeszámolójának az időpontjáig.
- Úgy tudom, hogy a képviselők egyöntetűen támogatták a kinevezését.
- A bizottsági üléseken és a testületi üléseken is teljes konszenzus volt.
- Korábban már éveken keresztül vezette a fürdőt, más ez a mostani helyzet?
- 1988. február 1-től 2004. szeptember 30-ig irányítottam a Liget Fürdőt. A kérdés második felével kapcsolatban úgy gondolom, hogy az üzemeltetés nem különbözik a korábbitól, viszont a szolgáltatások iránti elvárások a vendégeink részéről jelentősen megváltoztak. Csökkent a fizetőképes kereslet, nagyon sok hasonló kaliberű fürdő épült, vagy lett felújítva a Széchenyi Terv keretében, így megnőtt a konkurens fürdők száma is. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a tulajdonos önkormányzat anyagi lehetőségei évről-évre csökkennek, így egyértelmű, hogy a támogatási lehetőség is csökken. Mindezek együttvéve igen nehéz körülményeket teremtenek ahhoz, hogy a fürdő mindenki által elvárt színvonalon tudjon működni.
- Többen azért támadták, támadják a fürdőt, mert az önkormányzat folyamatosan tízmilliókkal segíti. Elképzelhetőnek tartja azt, hogy a városi büdzsé felhasználása nélkül működjenek?
- A jelenlegi szolgáltatások számát figyelembe véve nem tartom lehetségesnek. Ahhoz, hogy közelítsen a nullszaldóhoz, valamennyi szolgáltatást, ami a fürdőhöz kapcsolódik(szállás, vendéglátás, komplex gyógyászat) a kft.-nek kellene működtetni. Ennek a lehetőségnek a megvalósítása ismételten a tulajdonos, jelen esetben az önkormányzat anyagi lehetőségétől függ. Amit mi tehetünk és teszünk is, hogy folyamatosan megpróbáljuk lecsökkenteni az állandó költségeket, úgymint gáz-, villany-, víz-, bérköltségek.
- Mivel próbálják meg idecsalogatni a vendégeket?
- Amivel mégis csökkenthető az önkormányzati támogatás és nem igényel anyagi invesztálást az annak a tudatosítása valamennyi fürdődolgozóban, hogy ezt a fajta szolgáltatást nem kötelező igénybe venni. Tehát, ide akkor jönnek a vendégek, ha jól érzik magukat. Éppen ezért tisztaságnak, kulturáltan, tudatosan viselkedő személyzetnek és minden igényt kielégítő szolgáltatási színvonalnak kell lenni. Rövid időn belül bővítjük a gyógyászati szolgáltatásainkat, mivel úgy érzem, hogy ez az a terület, ahol növelni lehetne az árbevételünket és szeretnénk minél több rendezvényt szervezni a fürdőben, amelyek vonzzák a vendégeket. Lehet az a bogártalálkozó, vízparti, ingyenes egészségnap, vagy éppen sportrendezvények.
- Változnak-e a jegyárak?
- Drágább biztosan nem lesz, sőt elképzelhető, hogy további kedvezményeket adunk, ilyen lehet a bérlet, vagy a családi belépőjegy.