A város kitörési pontja lehet

ligetfurdo küldte be időpontban

A várossá nyilvánításának 15. évfordulóját ünneplő Gyomaendrőd számára a felújított Liget fürdő kitörési pontot, új fejlődési lehetőséget jelent — véli dr. Dávid Imre, a település polgármestere.

— Hogyan sikerült előteremteni a 870 milliós fürdőberuházás forrásait? — kérdeztük a polgármestert.

— A legnagyobb részt, 400 millió forintot saját erőből biztosítottuk. A Széchenyi-terv keretében hasonló nagyságrendű összeget, 370 millió forintot nyertünk. Ehhez járult még 55 milliós PHARE-támogatás és 40 millió forint a Területkiegyenlítési Alapból.

— Mikor indult a beruházás?

— A pályázatot 2001-ben nyújtottuk be, a konkrét kivitelezés pedig 2002-ben vette kezdetét. Bátran mondhatom, hogy városunk életében az idei esztendőben igazi fénypontot jelent a fürdőátadás, s nagyon örülünk annak, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök elfogadta meghívásunkat a május 8-ai ünnepélyes átadásra. Úgy vélem, a Liget fürdő felújítása nemcsak Gyomaendrőd, hanem Békés megye, sőt a Tiszántúl számára is meghatározó beruházás.

— Mekkora vendégforgalomra számítanak?

— Optimisták vagyunk, már csak azért is, mert itt a város közvetlen közelében nincs gyógyfürdő. Természetesen nemcsak a megyénkbeli fürdőzőkre, hanem a szomszédos megyékből, sőt az ország távolabbi részeiről, illetve határainkon túlról érkező vendégekre is számítunk.

— Terveznek-e még további fejlesztéseket is a fürdő területén?

— Igen, vannak még bőven feladataink, bővíteni szeretnénk például a napozásra alkalmas területet. A strandrészt ugyan felújítottuk, de szükség van még egy korszerű játszóeszközökkel felszerelt játszótérre, egy csúszdával ellátott kismedencére. Tervezzük ezenkívül a liget felőli bejárat felújítását és a parkolóhelyek bővítését. Üzembe kell helyeznünk az új termálkutat, melynek fúrása a közelmúltban fejeződött be. Ami pedig a távolabbi terveket illeti, szeretnénk egy gyógyszállót építeni, melyet fedett folyosó köt majd öszsze a fürdő gyógyászati részlegével.

— Ezek a fejlesztések szintén jelentős anyagi eszközöket igényelnek. Milyen reményeik vannak a forrásokat illetően?

— Ha a gyógyszállót most kivesszük a tervek közül, lévén az egy nagyobb volumenű és távolabbi beruházás lehet, akkor is mintegy 120—150 milliós nagyságrendű összegről beszélhetünk. Szeretném remélni, hogy a jövőben az eddiginél nagyobb támogatást kapunk a megyei, illetve térségi forrásokból.

— Ahhoz, hogy a vendégek jól érezzék itt magukat, a fürdő mellett sok minden másra is szükség van. Milyen lehetőségeket kínál a város?

— Törekszünk arra, hogy minél kulturáltabb körülményeket teremtsünk a turisták számára. Éppen ezért hamarosan beindítjuk a város egész területén a szelektív hulladékgyűjtést, növelni kívánjuk a szilárd burkolatú utak számát, s szeretnénk javítani a Körös-holtágak vízminőségét is. A legnagyobb gondunk a Hantoskerti-holtággal van, melyben az elmúlt évtizedekben — elsősorban a korábban a sportcsarnok helyén működő pálinkafőzdének ,,köszönhetően” — egyméteres iszapréteg alakult ki. A mintegy kétszáz köbméternyi, veszélyes hulladéknak számító iszapréteg kikotrásának és megfelelő elhelyezésének költségei elérik a nyolcszázmillió forintot. Ehhez uniós forrásokra szeretnénk pályázni.

Békés Megyei Hírlap