Zöld út a Liget fürdőnek

Jelentős előrelépés az egészségturizmusban

A gyomaendrődi Liget fürdő fejlesztését közel négyszázmillió forinttal támogatja a Széchenyi-terv. Elkezdődhet a gyógyászati szolgáltatások bővítése, továbbá a fedett uszoda és az élményfürdő építése. Az új létesítményekkel megszűnik a strand szezonfüggősége.

Az egészségturizmus fejlesztésére pályázó fürdők közül hat nyerte el a Széchenyi-terv támogatását. Békés megyében egyedüliként a gyomaendrődi Liget fürdő pályázata nyert. A 786 millió forintos fejlesztéshez több mint 393 millió forintot ítélt meg a gazdasági tárca.

A város önkormányzata kilencvennégyben látott hozzá a Liget fürdő látványos fejlesztéséhez. Parkosítottak, korszerűsítették a medencéket, felújították a kabinokat és az öltözőket. Ezt követően dolgozták ki azt a nagyszabású tervet, amely egy esztendeje a Phare-program, most pedig a Széchenyi-terv támogatását nyerte el. Immár elkezdődhet a kivitelezés. A részletekről Vass Ignác, a fürdő igazgatója tájékoztatta lapunkat.

Megtudtuk, a jelenlegi ötféle gyógyászati szolgáltatást fizikoterápiás kezeléssel egészítik ki. Orvosi rendelő épül, ahol az intézmény reumatológus szakorvosa foglalkozik majd a betegekkel. A felmérések szerint a környező településeken sok a gerincproblémás gyermek. Nekik csoportos gyógyúszást indítanak. A hidro- és fizikoterápiás kezelésekre ma jóval nagyobb az igény, mint amennyit az intézmény kapacitása elbír. E szolgáltatásokból származik az intézményi bevétel egyharmada. Ez az arány a fejlesztés után ötven százalékra emelkedhet.

A felújított fedett épület a gyógyászat mellett egészségmegőrző szolgáltatással — pezsgőfürdővel, szaunával, masszázzsal, szoláriummal — szolgál, a gyermekeknek pancsolót építenek. Ezek a beruházások 2003-ra készülnek el. Ugyanekkorra épül meg a kemping végében a fedett uszoda és az élményfürdő.

A strand két és fél hektáros parkja a közelmúltban újabb egy hektárral bővült. 2004-re alakítják ki itt az óriáscsúszdával felszerelt medencét. Ugyanitt büféket és öltözőket építenek.

A fejlesztés eredményeként a fürdő egész évben a szolgáltatások teljes körét nyújtja. Az intézmény reményei szerint a jelenlegi éves 80-100 ezres látogatói létszám 150 ezerre emelkedik.

Csath Róza

Békés Megyei Hírlap