Rólunk írták

2010. január 28., csütörtök

A gyomaendrődi képviselő-testület csütörtöki ülésén döntés született a Liget fürdőt érintő fejlesztésekről. Eszerint mintegy 27 millió forintból szaunaparkot, gőzkabinokat és pihenőteret alakítanak ki.


Idei első képviselő-testületi ülését tartotta Gyomaendrőd. A napirendi pontok között szerepelt a Liget Fürdőben egy szaunapark kialakításának a lehetősége, a létesítményt vezető Kovacsics Imre is felszólalt a beruházás ügyében.


2009. november 20., péntek

Nemrégiben egy cikket jelentettünk meg „Befellegzett a gyógyfürdőknek?" címmel, amiben Kovacsics Imre - mások mellett - a gyomaendrődi Liget Fürdő és Gyulai Várfürdő igazgatója mondta el véleményét a témával kapcsolatban.


2009. október 20., kedd

Örökzöld téma Gyomaendrődön, a helyi Liget Fürdő sorsa. A hír6 szerkesztősége "elfogott egy levelet".


2009. október 02., péntek

Fejlesztések nélkül nem csökkenthető az a hatalmas veszteség, melyet a gyomaendrődi Liget Fürdő évek óta termel. Mindez abból az átvilágításból derült ki, melynek eredményét az október 1-jei képviselő-testületi ülésen ismertette a fürdő új vezetője.


Az október 1-jén megtartott gyomaendrődi képviselő-testületi ülés legizgalmasabb témája mindenképpen a Liget Fürdő aktuális helyzetét, illetve a működés további lehetőségeit tárgyaló napirendi pont volt.


2009. szeptember 07., hétfő

Augusztus második hétvégéjén ismét a Nemzetközi Volkswagen Bogártalálkozónak adott otthont Gyomaendrőd. Az első találkozón 18 regisztrált autó vett részt, most - a tizenharmadikon - körülbelül 350 autó vett részt.


2009. augusztus 09., vasárnap

Bogáráradat Gyomaendrődön

Immáron 13. alkalommal került Gyomaendrődön megrendezésre a Nemzetközi Volkswagen Bogártalálkozó. A „vintage”, régi évjáratú autóknak a Liget Fürdő adott szállást, a rendezvény örökös szervezője Kardos Ferenc.